4.rész- A titkos ajtó

A levegő megdermedt. Senki sem szólalt meg. Nem tudtuk mibe keveredtünk bele. Amirának k
önny
csepp ült a szemébe,amit végül több száz követte. Öt kamasz megoldhatja talán a rejtélyt? Nem hiszem. Ilyen nem létezik. Ezek csak a könyvekben vannak.
- Ez nem lehet... - motyogta maga elé Amira - Nem lehet! - üvöltötte. Ő az akiről meséltek. A legnagyobb testvér - A saját szememmel láttam, hogy nincsenek ott. Azt ahogy édesanyám fekszik holtan kiesve az ablakon. Tizenkét éves voltam - sírta el magát majd leroskadt az egyik sarokba - Nem lehet, hogy ők azok és élnek. Akkor szóltak volna nekem - motyogta maga elé.
- Nathaniel, vidd fel a szobájába. Mi majd megkeressük az Esmeraldás levelet - súgtam oda neki, aki nővérét felsegítve,elindult kifelé a hatalmas faajtón. Megértem őt. De legalább ő ismerte a szüleit. Én még annyit sem kaptam,mint ő.
- Baj van? - nézett rám két legjobb barátnőm.
- Nem... Keressük inkább azt a levelet! - indultam el a további polcok keresésére.
- Lányok, itt van valami! - kiáltott fel Lolita, miközben lefújta a hatalmas porréteget a lapról. Egy fekete fehér kép volt. Rajta Ő és valami Christian Jelous volt rajta,amint Esmeralda át ad neki valamit.
- Ki az a Christian Jelous? - kérdeztem értetlenkedve. A lányok csak egymásra néztek, és szinte egyszerre vágták rá.
- Ő már meghalt, de a fia, Will,  a hercegnő suli kórusvezetője - mondták. Egy kicsit ledöbbentem, ugyanis azon a képen valahogy még diáknak néztem volna.
- Aki mellesleg irtó cuki - tette hozzá Serena. Én csak elmosolyodtam rajta, és nevettem egyet.
- Szerintetek Ő tud valamit az apjáról? - kérdeztem, reménykedve, hogy közelebb kerülök hozzá.
- Biztos vagyok benne, de szerintem lépj be a suli kórusba. Úgy közelebb tudnál kerülni hozzá - vetette fel ötletét Lotta.
- Úgy is üresedés van - húzta tovább az agyam Serena.
- Oké, oké. Holnap elmegyek a meghallgatásra! - adtam be a derekam - Viszont menjünk vissza, ugyanis dél van, és én már éhen halok! - karoltam legjobb barátnőimbe, majd a hatalmas csigalépcsőn felfelé haladva elmentünk az ebédlőbe, ahol lassacskán a "diákok" gyülekezni kezdtek.
- Te! - kezdett el felém közeledni Esmeralda, aki felrángatott az asztaltól, úgy, mint a rajtam kívül többi tíz udvarhölgyet. Kezemet erősen szorította, mint ha félne tőlem. Kezünkbe nyomott egy - egy tálcát, majd azt mondta szolgáljuk ki őket. Először innivalót kellett kivinnünk. Lotta és Serena szomorúan néztek rám, úgy szint, mint Nathaniel. a következő a leves volt, amit nekem Ellinornak kellett kivinnem. Már éppen leakartam tenni neki, amikor is meglökte a tálcám, így a leves a ruhámra borult.
- Upsz! - tette szája elé kezét, mintha nem tett volna semmit, majd hangos nevetés töltötte be az egész szobát. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, amit több száz követett. Megalázó volt. Kiszaladtam a helyiségből, egyenes az egyik közeli wc-be. Hallottam, hogy a lányok utánam akarnak szaladni, de Esmeralda nem engedte nekik. A mosdókagylónak neki támaszkodva néztem bele a tükörbe. Sminkem elkenődött, ruhám leveses volt, hajam csapzott. Nem egy olyan lányt láttam, amilyen tegnap voltam. Aki boldogan futosgált a locsoló alatt, vagy aki éppen a csillagokat nézte. Őszintén? Össze törtem. Darabokra. Megaláztak. Valakinek fel kéne állítania a mélyből. Megtörölve az arcomat befutottam a szobámba. Hála Istennek, ma egyedül leszek, mivel a hercegeknek és hercegnőknek, ma valami gyakorlat van. Kinyitva az ablakot, megéreztem a hűvös őszi levegőt. Leveses ruhámat levetve felvettem a legkényelmesebbet, hiszen tudtam, hogy nem kell mennem sehova és nem fog senki sem látni. A fürdőbe vettem először az irányom. Lemostam a már amúgy is elkenődött sminkem, majd gyönyörűen befont hajamat szét bontottam, és egy laza kontyba felfogtam. A nagy sietségben levertem a tegnap vitt kis táskámat, amiből Nathe pólója esett ki. Magamhoz szorítva, mélyen beszívtam az illatát. Pár pillanatra elfelejtettem mind azt ami velem történt. Levettem a mostani rózsaszín pólómat, majd felhúztam a kezemben tartottat. Kerestem hozzá egy szürke melegítőt, majd a szekrény alján talált fehér kis belebújós mamuszt. Leültem az ágyamra és csak gondolkodtam. Az idilli pillanatot, drágalátos telefonom zavarta meg. Először azt hittem, hogy Lotta, vagy Serena írt de nem. Egy ismeretlen számtól kaptam az üzenet.
Ismeretlen szám: Wolim! Hallottam hírét, hogy megtaláltad azt a bizonyos képet. Fontos, hogy lépj be az iskolakórusba, hiszen édesanyád hangját örökölted. De mindegy is, nem ez az igazi oka amiért írtam. Most nem fogom megadni pontosan hova is kell menned egy kis rejtvényt adok neked: Borítója puha vagy kemény,betűket rejt lapjai belsején,azokból állnak össze a történetek,melyeket este olvasnak föl neked. Próbáltam könnyűt írni, viszont ha ott vagy vedd jól szemügyre a T3-as könyvespolcot. Csók: Tündérkeresztanya
A fejtörő tényleg könnyű volt, hiszen a könyvről beszélt, amihez hozzá lehet csatolni a könyvtárat. Úgy ahogy voltam, elindultam a könyvtár felé. Annyira siettem, méghozzá lehajtott fejjel, hogy csak neki mentem valaminek. Vagyis inkább valakinek. Pontosabban Nathanielnek.
- Hova, hova ilyen sietősen? - állított meg - Az én pólómban? - állapította meg, miután hosszasan végig nézett rajtam.
- Éppen... a... konyhába indultam - próbáltam eltakarni vöröslő arcomat.
- Rosenda... - emelte fel állam - Nekem nem tudsz hazudni - nézett bele mélyen a szemembe. Egy kicsit félre húztam, hogy eltudjam mondani neki miről is van szó.
- Ma kaptam egy sms-t. Egy ismeretlen számtól. Ugyanaz írta aki, a levelet hagyta a ruha mellett. Most a könyvtárba kell mennem - suttogtam neki alig hallhatóan.
- Veled megyek - közölte velem, majd elindult a könyvtár felé. Hirtelen le sem tudtam reagálni mi történik, így csak álltam - Jössz? - mosolygott, amire én csak oda futottam hozzá, majd nevetve magam után húztam. Pár percen belül, már ott is voltunk a hatalmas helyiség előtt. A könyvtárosnő észre sem vette, hogy bejöttünk mivel aludt. Vagy meghalt. Nem tudom. Elindultam egyenesen a T3-as polchoz. Vajon miért pont a T3-ast kell megnéznem? Ezen gondolkozva, hirtelen megállt tekintetem egy könyvön. A könyv címe a Tizenhárom okom volt... Tavaly olvastam el a könyvet,de imádtam. Kiakartam húzni, amikor hirtelen  a polc ketté vált. Mögötte egy ajtó volt.
- Nathaniel... - dermedten állva szóltam hozzá. Oda sétált hozzám, majd ő is csodálkozva nézte a hatalmas faajtót.
- Be megyünk? - kérdezte.
- Én félek Nathe... - suttogtam neki, amire Ő csak össze kulcsolta a kezünket. Felnéztem rá, mire csak elmosolyodott. Viszonoztam neki a kedvességet, majd rátettem a kilincsre a kezem. Lenyomtam.

3.rész- Az élet egy nagy játéktábla

- Jó reggelt! - ásítottam - Én ébresztettelek föl? - kérdeztem,álmos arcát vizslatva.
- Igen,de amúgy is már fönt voltam,szóval tök mindegy! - legyintett - Mit álmodtál?-érdeklődött felém fordulva.
- Emlékszel arra a ruhára amiben tegnap voltam? - kérdeztem,amire bólintással jelzett-Tegnap az álmomban,egy hercegnő volt benne.Nagyon ilyesztő volt,és nem értem...-gondolkoztam el,amikor is eszembe jutott a levél,ami a ruha mellett volt.Hirtelen felpattantam,amit nem nagyon kellett volna,ugyanis csak egy póló és egy bugyi volt rajtam.Kinyitottam a kis táskám és elő vettem a keresett tárgyat.
- Ez mi? - érdeklődött Nathaniel.
- A ruha mellett találtam - mutattam felé.
- Bontsam ki? - kérdezte mire egy aprót bólintottam. Nathaniel nagy levegőt véve tépte fel a levelet
"Kedves Woli!
Már nagyon régóta szerettem volna felvenni a kapcsolatot veled, viszont az, hogy ki vagyok, azt még nem tudhatod. Hidd el nagyon szeretlek, viszont nem szabad. Egy nagy keresztrejtvényben vagyunk mindannyian, amit meg kell hogy fejts. Ezt mondja a törvény. Fogok adni segítségeket, de sajnos a megfejtésest nem mondhatom meg. Az első, keress egy levelet, a királyi levéltárban,amihez köze van Esmeralda Hostingshoz. Sok szerencsét!
Puszi: a te Tündér keresztanyád
- Ki az a Woli? - nézett rám értetlenül Nathaniel. Őszintén? Lesokkoltam. - Hahó - csettintett egyet - ugyanis már vagy 5 perce nem a földön jártam.
- Így hívtak kiskoromban... Ameddig az igazi szüleimnél éltem. Azóta nem hívott így senki... - csordult ki egy könnycsepp pirosló szememből.
- Gondolod hogy a szüleid azok?- érdeklődött Nathe.
- Nem hiszem... Ők meghaltak. Csak a mentő szirénájára emlékszem, meg a nővérem arcára ahogy eldugott minket a bokorba. - kezdtem el szabályosan sírni.
- Nyugodj meg... -ölelt szorosan magához Nathaniel. Arcomat vállába fúrtam, és mélyen beszívtam az illatát. Ha jól érzem, ez Black Max. A hasamban felébredtek a pillangók. Fura érzésem támadt, amit eddig még nem éreztem. Soha. A következő pillanatban kopogtak. Mindketten felugrottunk.
- Nathaniel,drágám, bejöhetek? - kérdezte egy nő csilingelő hangon. Gondolom az édesanyja, Katherine királynő az.
- E...Egy pillanat csak felkapom a pólóm!- kiáltott ki. Annyira sem volt időm, hogy a cuccaimat összeszedjem. A királynő már nagyon türelmetlen volt, így beugrottam az ágya alá. Nathaniel kinyitotta az ajtót én meg csak lent kuporogtam az ágya alatt.
- Jó reggelt! - puszilta meg Nathe homlokát. - Csak szerettem volna egy fontos dologról beszélni veled... - mondta titokzatosan.
- Jó reggelt! Miről? - kérdezte Nathe.
- Az udvarhölgyekről - kezdte, amitől én köpni nyelni nem tudtam. Vagyis tudtam, mivel olyan köhögésroham jött rám,hogy azt hittem lebukunk. De szerencsére Nathaniel megmentett.
- Ezt te is hallottad? Mintha lenne itt valaki... - kezdett el körül nézni Katherine királynő.
- Én voltam - mondta enyhén vöröslő fejjel Nathe.
- Mindegy is, nem ez a fontos. Nos, Esmeraldával arra jutottunk, hogy az idei udvarhölgyeket beosztjuk egy - egy herceghez/hercegnőhöz - kezdte el mondani mondandóját a királynő, miközben Nathaniel kezébe vett egy pohár vizet - hozzád az új lányt, Rosenda Wolseyt gondoltuk - mondta ki a nevem mire Nathe kiköpte az éppen szájában lévő kevés vizet - Valami rosszat mondtam? - érdeklődött anyja.
- Nem, nem nincsen semmi baj, csak meglepődtem - próbálta kimagyarázni magát a helyzetből - De pontosan mi is lesz a feladata az udvarhölgyeknek? - kérdezte, ami igazándiból engem is kifejezetten érdekelt.
- A suli után, ő fog neked segíteni, ezen kívül ő hozza a reggelid, ő jegyzi fel a teendőidet és ő is takarít - sorolta fel mi is lesz dolgom. Húha! Nem lesz könnyű dolgom!
- Értem. És mikor fogjátok elmondani ezt nekik? - minden szobába bekopogtunk, és tíz perc múlva lent, a nagy teremben mondjuk el nekik - mondta, mire bennem, és szerintem Nathaniel-ben is, megállt az ütő - Te is készülj el, lent találkozunk kicsim - nyomott homlokára egy puszit, majd kiment az ajtón. Én kikúsztam az ágya alól majd ijedten néztem rá, ugyanis a tegnapi ruhám csurom víz volt, most pedig egy bugyiban és Nathaniel egyik pólójában voltam. A szobám a palota másik felén volt,és azért így mégsem vonulhattam ki!
- Nathaniel! Tíz perc múlva lent kell lennem! Se ruhám, se semmim! - mászkáltam fel alá a szobában.
- Héhé, nyugi! - állított meg - Írok egy sms-t Mianak - vette elő telefonját. Pár percen belül, Amira állt az ajtóban egy smink készlettel és egy gyönyörű ruha szettel a kezében (Mivel a szabályzat azt írja elő,hogy mindig szoknyába kell lenniük a lányoknak).
- Figyelj, öcsikém, én nem kérdezek csak vonulj el öltözni a gardróbodba,ameddig Rose öltözik - tessékelte ki öccsét.
- Nyugi még szűz vagyok - kerültem el inkább a kellemetlen témát.
- Majd mesélsz de most siessünk! - sürgetett. Hajamat simán befontuk vízesés fonásban, sminkem nagyon egyszerű volt. Magamra kaptam ruhámat,és a cipőmet. Kaptam még egy kis táskát is amibe, begyömöszöltem azt amit találtam. Nathaniel pont akkor lépett be a szobába. Egy kis időre elidőzött rajtam. Nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam.
- Gyertek, siessünk! - zökkentett ki minket Mia. Lesiettünk a földszintre, ott elváltunk hiszen nem ugyanarra megyünk. Mindkettőjüket megöleltem, talán Nathanielt kicsit sokáig is.
- Majd írok - súgta a fülembe, azzal elment. Besiettem a nagyterembe ahol már mindenki ott volt. Ketté voltunk osztva. Az egyik oldalon a hercegek - és hercegnők ültek, míg a másikon az udvarhölgyek.Helyet foglaltam hátul és vártam. Pár perccel később megjelent a színpadon Esmeralda. Csak a levélen kattogott az agyam. Ki kell derítenem mi van vele. Őszintén mondva nem nagyon figyeltem oda. Csak akkor amikor kimondta a nevem. Ki kellett mennem. Nathaniellel párhuzamosan haladtunk a színpad felé, és mint akik nem ismerik egymást meghajoltunk. Ám amikor vissza fordultam, Esmeralda megállított, és megnézett.
- Chira? - kérdezte rémülten. Nem értettem miről beszél.
- Elnézést asszonyom, de a nevem Rosenda - mondtam azzal Esmeraldat ott hagytam az értetlen képével.
- Nos gyerekek, mivel ma még szabad nap van, vegyétek le a csinos ruhát és öltözzetek fel a szekrényből. Mint tudjátok, lányoknak szoknya, fiúknak gatya - fejezte be mondandóját Katherine királynő. Megvártam a lányokat és velük együtt elindultam a szobába. Levettem a szép ruhát, betettem a szekrénybe és kihoztam a szekrényemben található ruhák közül a legkényelmesebbet , majd vártam amíg a többiek elkészülnek. Lolon és Serin látszik, hogy hercegnők. Ezt nem rosszból mondom. Sokkal kifinomultabbak, ízlésesebbek, divatosabbak. Seri egy igazán elegáns vörös ruhát húzott fel, míg Lolo egy ciklámen összeállítást vett fel. Mindenki elfoglalta magát valahogyan. Egy szokásos vasárnapi napnak indult. Seri tervezgetett, Lolo festett, én pedig elővettem az ágyam mellett elhelyezkedő gitáromat. Magam elé állítottam a kotta állványom,majd gondolkodtam. Hirtelen eszembe is jutott egy dallam amit le is írtam. Később hozzá jött a szöveg is. A refrén már meg van. Így le is jegyeztem.
- Ez az igazi, ez vagyok én. Pont ott vagyok, ahol kell lennem. Most. Engedni fogom, hogy rám világítson a fény. Megtaláltam, ki vagyok, Nincs, ami visszatartson. Nem kell többé rejtegetnem, ki akarok lenni. Ez vagyok én. - énekeltem el. Talán ez tényleg rám vall. Seri és Lolo mosolyogva tapsoltak.
- Elénekled az egész számot? - érdeklődött Lolo.
- Akarjátok? - Bólintással jeleztek. Így hát el énekeltem nekik. A kedvenc részem az az eleje. A lányok állva tapsoltak.
- Rose! Te valami gyönyörűen énekelsz - áradozott Seri.
- Köszönöm - pirultam bele.
- Na de most mesélsz! - ültettek le. Hárman ültünk a földön, majd elkezdtem mesélni.
- És utána mondta, hogy aludjak nála... Annyira aranyos volt! - ábrándoztam.
- Mázlista vagy ugye tudod? - nevetett Lolo, amit nem teljesen értettem.
- Miért is? Okés hogy a herceg, meg minden, de miért?
- Ellinor tudod mit meg nem adna azért, hogy Nathaniel őszintén beszélgessen vele? - nevetett szőke hajú barátnőm Serena, amire nekem is mosolyra húzódott a szám.
- De van még valami... Emlékszetek a tegnapi ruhámra? - kérdeztem, mire ők bólintottak - Volt mellette egy levél. Várjatok megkeresem! - tápázkodtam fel nagy nehezen a földről. Megkerestem az ágyamra ledobott fehér kis táskámat, ám megtaláltam benne Nathaniel pólóját. A lányok amolyan "istenem de cukik" szemmel néztek rám, de én a pólót félre dobva kivettem a levelet és odaadtam nekik. Gyorsan elolvasták, majd felpattantak.
- Most azonnal elmegyünk Nathanielért, meg Amiráért és irány a levéltár! - húztak ki az ajtón és mentek a fejük után.
- Öhm... Lányok! Nathaniel és Amira szobája arra van - mutattam az ellenkező irányba, mire ők csk nevetve megfordultak.
- Kopogj! - lökött előre Lolo, de akkora balszerencsém volt, hogy Nathe éppen akkor akart kijönni, így szó szerint egymáson feküdtünk.
- Hm... Úgy érzem de ja vum van - nevetett Nathaniel, mire én csak mellkasba vertem. Legurultam róla, majd felsegített - Mi járatban vagytok erre felé? Amúgy heló Lolo, szia Seri! - köszönt nekik.
- Megyünk a levéltárba és gondoltuk van kedved velünk jönni - néztem folyamatosan a földet. Nathaniel kezét állam alá helyezte és felemelte, hogy pont gyönyörű zöld szemeibe nézhessek. Csak egy fél mosolyt ejtett, de már is sokkal bátrabb lettem.
- Persze hogy van kedvem - mosolygott. Amira is szívesen eljött velünk. Ők vezettek minket, hogy merre kell menni. Egy nagyon szűk lépcsős folyosón kellett lemennünk. Falai téglából álltak, majd pár méterrel később egy hatalmas faajtóhoz értünk. Beléptünk. Több ezer levél és könyv volt szerteszét. Rendszerezve voltak így elkezdtük keresni az E- nél. Mindenféle levél volt. Éppen az egyiket olvastam amikor valamiben megbotlottam és leborítottam az egyik kis asztalon álló könyvesstócot. Az egyik könyv pont a fejemre esett. Kezemmel a fájló pontomat kezdtem tapingatni remélve, hogy nem dudorodik fel holnapra. Már arrébb akartam tenni a könyvet,amikor is szemem megakadt a rám eső könyvön. Tisztán látszott, hogy a 129. oldal körül van valami. kinyitottam, és egy fénykép volt benne. A királyi pár és három gyermekük volt a fotón. De nem ez volt a legfurcsább. Meg volt a 128. és a 130. lap is. Viszont hol van a 129.?
- Srácok! Találtam valamit... - mondtam, mire mindenki körém gyűlt - Ennek a könyvnek a 129. lapja ki van tépve, és itt van egy kép a királyi családról - mutattam nekik.
- De miért pont a Szent Osztrik sövénye című könyvben van? - olvasta el a könyv címét Amira.
- Srácok, valaki üzenni akart ezzel. A kép, a könyv, a kitépett oldal... - vetette fel ötletét Lolo.
- Mikor is volt a baleset? - kérdeztem.
- December 9, miért? - kérdezte Nathaniel.
- Azért a 129. oldal van kitépve,mert ez jelzi a balesetet. A kép azt, hogy kik kérnek segítséget, az üzenet pedig nem más, mint az S.O.S - néztem rájuk rémülten.