4.rész- A titkos ajtó

A levegő megdermedt. Senki sem szólalt meg. Nem tudtuk mibe keveredtünk bele. Amirának k
önny
csepp ült a szemébe,amit végül több száz követte. Öt kamasz megoldhatja talán a rejtélyt? Nem hiszem. Ilyen nem létezik. Ezek csak a könyvekben vannak.
- Ez nem lehet... - motyogta maga elé Amira - Nem lehet! - üvöltötte. Ő az akiről meséltek. A legnagyobb testvér - A saját szememmel láttam, hogy nincsenek ott. Azt ahogy édesanyám fekszik holtan kiesve az ablakon. Tizenkét éves voltam - sírta el magát majd leroskadt az egyik sarokba - Nem lehet, hogy ők azok és élnek. Akkor szóltak volna nekem - motyogta maga elé.
- Nathaniel, vidd fel a szobájába. Mi majd megkeressük az Esmeraldás levelet - súgtam oda neki, aki nővérét felsegítve,elindult kifelé a hatalmas faajtón. Megértem őt. De legalább ő ismerte a szüleit. Én még annyit sem kaptam,mint ő.
- Baj van? - nézett rám két legjobb barátnőm.
- Nem... Keressük inkább azt a levelet! - indultam el a további polcok keresésére.
- Lányok, itt van valami! - kiáltott fel Lolita, miközben lefújta a hatalmas porréteget a lapról. Egy fekete fehér kép volt. Rajta Ő és valami Christian Jelous volt rajta,amint Esmeralda át ad neki valamit.
- Ki az a Christian Jelous? - kérdeztem értetlenkedve. A lányok csak egymásra néztek, és szinte egyszerre vágták rá.
- Ő már meghalt, de a fia, Will,  a hercegnő suli kórusvezetője - mondták. Egy kicsit ledöbbentem, ugyanis azon a képen valahogy még diáknak néztem volna.
- Aki mellesleg irtó cuki - tette hozzá Serena. Én csak elmosolyodtam rajta, és nevettem egyet.
- Szerintetek Ő tud valamit az apjáról? - kérdeztem, reménykedve, hogy közelebb kerülök hozzá.
- Biztos vagyok benne, de szerintem lépj be a suli kórusba. Úgy közelebb tudnál kerülni hozzá - vetette fel ötletét Lotta.
- Úgy is üresedés van - húzta tovább az agyam Serena.
- Oké, oké. Holnap elmegyek a meghallgatásra! - adtam be a derekam - Viszont menjünk vissza, ugyanis dél van, és én már éhen halok! - karoltam legjobb barátnőimbe, majd a hatalmas csigalépcsőn felfelé haladva elmentünk az ebédlőbe, ahol lassacskán a "diákok" gyülekezni kezdtek.
- Te! - kezdett el felém közeledni Esmeralda, aki felrángatott az asztaltól, úgy, mint a rajtam kívül többi tíz udvarhölgyet. Kezemet erősen szorította, mint ha félne tőlem. Kezünkbe nyomott egy - egy tálcát, majd azt mondta szolgáljuk ki őket. Először innivalót kellett kivinnünk. Lotta és Serena szomorúan néztek rám, úgy szint, mint Nathaniel. a következő a leves volt, amit nekem Ellinornak kellett kivinnem. Már éppen leakartam tenni neki, amikor is meglökte a tálcám, így a leves a ruhámra borult.
- Upsz! - tette szája elé kezét, mintha nem tett volna semmit, majd hangos nevetés töltötte be az egész szobát. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, amit több száz követett. Megalázó volt. Kiszaladtam a helyiségből, egyenes az egyik közeli wc-be. Hallottam, hogy a lányok utánam akarnak szaladni, de Esmeralda nem engedte nekik. A mosdókagylónak neki támaszkodva néztem bele a tükörbe. Sminkem elkenődött, ruhám leveses volt, hajam csapzott. Nem egy olyan lányt láttam, amilyen tegnap voltam. Aki boldogan futosgált a locsoló alatt, vagy aki éppen a csillagokat nézte. Őszintén? Össze törtem. Darabokra. Megaláztak. Valakinek fel kéne állítania a mélyből. Megtörölve az arcomat befutottam a szobámba. Hála Istennek, ma egyedül leszek, mivel a hercegeknek és hercegnőknek, ma valami gyakorlat van. Kinyitva az ablakot, megéreztem a hűvös őszi levegőt. Leveses ruhámat levetve felvettem a legkényelmesebbet, hiszen tudtam, hogy nem kell mennem sehova és nem fog senki sem látni. A fürdőbe vettem először az irányom. Lemostam a már amúgy is elkenődött sminkem, majd gyönyörűen befont hajamat szét bontottam, és egy laza kontyba felfogtam. A nagy sietségben levertem a tegnap vitt kis táskámat, amiből Nathe pólója esett ki. Magamhoz szorítva, mélyen beszívtam az illatát. Pár pillanatra elfelejtettem mind azt ami velem történt. Levettem a mostani rózsaszín pólómat, majd felhúztam a kezemben tartottat. Kerestem hozzá egy szürke melegítőt, majd a szekrény alján talált fehér kis belebújós mamuszt. Leültem az ágyamra és csak gondolkodtam. Az idilli pillanatot, drágalátos telefonom zavarta meg. Először azt hittem, hogy Lotta, vagy Serena írt de nem. Egy ismeretlen számtól kaptam az üzenet.
Ismeretlen szám: Wolim! Hallottam hírét, hogy megtaláltad azt a bizonyos képet. Fontos, hogy lépj be az iskolakórusba, hiszen édesanyád hangját örökölted. De mindegy is, nem ez az igazi oka amiért írtam. Most nem fogom megadni pontosan hova is kell menned egy kis rejtvényt adok neked: Borítója puha vagy kemény,betűket rejt lapjai belsején,azokból állnak össze a történetek,melyeket este olvasnak föl neked. Próbáltam könnyűt írni, viszont ha ott vagy vedd jól szemügyre a T3-as könyvespolcot. Csók: Tündérkeresztanya
A fejtörő tényleg könnyű volt, hiszen a könyvről beszélt, amihez hozzá lehet csatolni a könyvtárat. Úgy ahogy voltam, elindultam a könyvtár felé. Annyira siettem, méghozzá lehajtott fejjel, hogy csak neki mentem valaminek. Vagyis inkább valakinek. Pontosabban Nathanielnek.
- Hova, hova ilyen sietősen? - állított meg - Az én pólómban? - állapította meg, miután hosszasan végig nézett rajtam.
- Éppen... a... konyhába indultam - próbáltam eltakarni vöröslő arcomat.
- Rosenda... - emelte fel állam - Nekem nem tudsz hazudni - nézett bele mélyen a szemembe. Egy kicsit félre húztam, hogy eltudjam mondani neki miről is van szó.
- Ma kaptam egy sms-t. Egy ismeretlen számtól. Ugyanaz írta aki, a levelet hagyta a ruha mellett. Most a könyvtárba kell mennem - suttogtam neki alig hallhatóan.
- Veled megyek - közölte velem, majd elindult a könyvtár felé. Hirtelen le sem tudtam reagálni mi történik, így csak álltam - Jössz? - mosolygott, amire én csak oda futottam hozzá, majd nevetve magam után húztam. Pár percen belül, már ott is voltunk a hatalmas helyiség előtt. A könyvtárosnő észre sem vette, hogy bejöttünk mivel aludt. Vagy meghalt. Nem tudom. Elindultam egyenesen a T3-as polchoz. Vajon miért pont a T3-ast kell megnéznem? Ezen gondolkozva, hirtelen megállt tekintetem egy könyvön. A könyv címe a Tizenhárom okom volt... Tavaly olvastam el a könyvet,de imádtam. Kiakartam húzni, amikor hirtelen  a polc ketté vált. Mögötte egy ajtó volt.
- Nathaniel... - dermedten állva szóltam hozzá. Oda sétált hozzám, majd ő is csodálkozva nézte a hatalmas faajtót.
- Be megyünk? - kérdezte.
- Én félek Nathe... - suttogtam neki, amire Ő csak össze kulcsolta a kezünket. Felnéztem rá, mire csak elmosolyodott. Viszonoztam neki a kedvességet, majd rátettem a kilincsre a kezem. Lenyomtam.

3.rész- Az élet egy nagy játéktábla

- Jó reggelt! - ásítottam - Én ébresztettelek föl? - kérdeztem,álmos arcát vizslatva.
- Igen,de amúgy is már fönt voltam,szóval tök mindegy! - legyintett - Mit álmodtál?-érdeklődött felém fordulva.
- Emlékszel arra a ruhára amiben tegnap voltam? - kérdeztem,amire bólintással jelzett-Tegnap az álmomban,egy hercegnő volt benne.Nagyon ilyesztő volt,és nem értem...-gondolkoztam el,amikor is eszembe jutott a levél,ami a ruha mellett volt.Hirtelen felpattantam,amit nem nagyon kellett volna,ugyanis csak egy póló és egy bugyi volt rajtam.Kinyitottam a kis táskám és elő vettem a keresett tárgyat.
- Ez mi? - érdeklődött Nathaniel.
- A ruha mellett találtam - mutattam felé.
- Bontsam ki? - kérdezte mire egy aprót bólintottam. Nathaniel nagy levegőt véve tépte fel a levelet
"Kedves Woli!
Már nagyon régóta szerettem volna felvenni a kapcsolatot veled, viszont az, hogy ki vagyok, azt még nem tudhatod. Hidd el nagyon szeretlek, viszont nem szabad. Egy nagy keresztrejtvényben vagyunk mindannyian, amit meg kell hogy fejts. Ezt mondja a törvény. Fogok adni segítségeket, de sajnos a megfejtésest nem mondhatom meg. Az első, keress egy levelet, a királyi levéltárban,amihez köze van Esmeralda Hostingshoz. Sok szerencsét!
Puszi: a te Tündér keresztanyád
- Ki az a Woli? - nézett rám értetlenül Nathaniel. Őszintén? Lesokkoltam. - Hahó - csettintett egyet - ugyanis már vagy 5 perce nem a földön jártam.
- Így hívtak kiskoromban... Ameddig az igazi szüleimnél éltem. Azóta nem hívott így senki... - csordult ki egy könnycsepp pirosló szememből.
- Gondolod hogy a szüleid azok?- érdeklődött Nathe.
- Nem hiszem... Ők meghaltak. Csak a mentő szirénájára emlékszem, meg a nővérem arcára ahogy eldugott minket a bokorba. - kezdtem el szabályosan sírni.
- Nyugodj meg... -ölelt szorosan magához Nathaniel. Arcomat vállába fúrtam, és mélyen beszívtam az illatát. Ha jól érzem, ez Black Max. A hasamban felébredtek a pillangók. Fura érzésem támadt, amit eddig még nem éreztem. Soha. A következő pillanatban kopogtak. Mindketten felugrottunk.
- Nathaniel,drágám, bejöhetek? - kérdezte egy nő csilingelő hangon. Gondolom az édesanyja, Katherine királynő az.
- E...Egy pillanat csak felkapom a pólóm!- kiáltott ki. Annyira sem volt időm, hogy a cuccaimat összeszedjem. A királynő már nagyon türelmetlen volt, így beugrottam az ágya alá. Nathaniel kinyitotta az ajtót én meg csak lent kuporogtam az ágya alatt.
- Jó reggelt! - puszilta meg Nathe homlokát. - Csak szerettem volna egy fontos dologról beszélni veled... - mondta titokzatosan.
- Jó reggelt! Miről? - kérdezte Nathe.
- Az udvarhölgyekről - kezdte, amitől én köpni nyelni nem tudtam. Vagyis tudtam, mivel olyan köhögésroham jött rám,hogy azt hittem lebukunk. De szerencsére Nathaniel megmentett.
- Ezt te is hallottad? Mintha lenne itt valaki... - kezdett el körül nézni Katherine királynő.
- Én voltam - mondta enyhén vöröslő fejjel Nathe.
- Mindegy is, nem ez a fontos. Nos, Esmeraldával arra jutottunk, hogy az idei udvarhölgyeket beosztjuk egy - egy herceghez/hercegnőhöz - kezdte el mondani mondandóját a királynő, miközben Nathaniel kezébe vett egy pohár vizet - hozzád az új lányt, Rosenda Wolseyt gondoltuk - mondta ki a nevem mire Nathe kiköpte az éppen szájában lévő kevés vizet - Valami rosszat mondtam? - érdeklődött anyja.
- Nem, nem nincsen semmi baj, csak meglepődtem - próbálta kimagyarázni magát a helyzetből - De pontosan mi is lesz a feladata az udvarhölgyeknek? - kérdezte, ami igazándiból engem is kifejezetten érdekelt.
- A suli után, ő fog neked segíteni, ezen kívül ő hozza a reggelid, ő jegyzi fel a teendőidet és ő is takarít - sorolta fel mi is lesz dolgom. Húha! Nem lesz könnyű dolgom!
- Értem. És mikor fogjátok elmondani ezt nekik? - minden szobába bekopogtunk, és tíz perc múlva lent, a nagy teremben mondjuk el nekik - mondta, mire bennem, és szerintem Nathaniel-ben is, megállt az ütő - Te is készülj el, lent találkozunk kicsim - nyomott homlokára egy puszit, majd kiment az ajtón. Én kikúsztam az ágya alól majd ijedten néztem rá, ugyanis a tegnapi ruhám csurom víz volt, most pedig egy bugyiban és Nathaniel egyik pólójában voltam. A szobám a palota másik felén volt,és azért így mégsem vonulhattam ki!
- Nathaniel! Tíz perc múlva lent kell lennem! Se ruhám, se semmim! - mászkáltam fel alá a szobában.
- Héhé, nyugi! - állított meg - Írok egy sms-t Mianak - vette elő telefonját. Pár percen belül, Amira állt az ajtóban egy smink készlettel és egy gyönyörű ruha szettel a kezében (Mivel a szabályzat azt írja elő,hogy mindig szoknyába kell lenniük a lányoknak).
- Figyelj, öcsikém, én nem kérdezek csak vonulj el öltözni a gardróbodba,ameddig Rose öltözik - tessékelte ki öccsét.
- Nyugi még szűz vagyok - kerültem el inkább a kellemetlen témát.
- Majd mesélsz de most siessünk! - sürgetett. Hajamat simán befontuk vízesés fonásban, sminkem nagyon egyszerű volt. Magamra kaptam ruhámat,és a cipőmet. Kaptam még egy kis táskát is amibe, begyömöszöltem azt amit találtam. Nathaniel pont akkor lépett be a szobába. Egy kis időre elidőzött rajtam. Nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam.
- Gyertek, siessünk! - zökkentett ki minket Mia. Lesiettünk a földszintre, ott elváltunk hiszen nem ugyanarra megyünk. Mindkettőjüket megöleltem, talán Nathanielt kicsit sokáig is.
- Majd írok - súgta a fülembe, azzal elment. Besiettem a nagyterembe ahol már mindenki ott volt. Ketté voltunk osztva. Az egyik oldalon a hercegek - és hercegnők ültek, míg a másikon az udvarhölgyek.Helyet foglaltam hátul és vártam. Pár perccel később megjelent a színpadon Esmeralda. Csak a levélen kattogott az agyam. Ki kell derítenem mi van vele. Őszintén mondva nem nagyon figyeltem oda. Csak akkor amikor kimondta a nevem. Ki kellett mennem. Nathaniellel párhuzamosan haladtunk a színpad felé, és mint akik nem ismerik egymást meghajoltunk. Ám amikor vissza fordultam, Esmeralda megállított, és megnézett.
- Chira? - kérdezte rémülten. Nem értettem miről beszél.
- Elnézést asszonyom, de a nevem Rosenda - mondtam azzal Esmeraldat ott hagytam az értetlen képével.
- Nos gyerekek, mivel ma még szabad nap van, vegyétek le a csinos ruhát és öltözzetek fel a szekrényből. Mint tudjátok, lányoknak szoknya, fiúknak gatya - fejezte be mondandóját Katherine királynő. Megvártam a lányokat és velük együtt elindultam a szobába. Levettem a szép ruhát, betettem a szekrénybe és kihoztam a szekrényemben található ruhák közül a legkényelmesebbet , majd vártam amíg a többiek elkészülnek. Lolon és Serin látszik, hogy hercegnők. Ezt nem rosszból mondom. Sokkal kifinomultabbak, ízlésesebbek, divatosabbak. Seri egy igazán elegáns vörös ruhát húzott fel, míg Lolo egy ciklámen összeállítást vett fel. Mindenki elfoglalta magát valahogyan. Egy szokásos vasárnapi napnak indult. Seri tervezgetett, Lolo festett, én pedig elővettem az ágyam mellett elhelyezkedő gitáromat. Magam elé állítottam a kotta állványom,majd gondolkodtam. Hirtelen eszembe is jutott egy dallam amit le is írtam. Később hozzá jött a szöveg is. A refrén már meg van. Így le is jegyeztem.
- Ez az igazi, ez vagyok én. Pont ott vagyok, ahol kell lennem. Most. Engedni fogom, hogy rám világítson a fény. Megtaláltam, ki vagyok, Nincs, ami visszatartson. Nem kell többé rejtegetnem, ki akarok lenni. Ez vagyok én. - énekeltem el. Talán ez tényleg rám vall. Seri és Lolo mosolyogva tapsoltak.
- Elénekled az egész számot? - érdeklődött Lolo.
- Akarjátok? - Bólintással jeleztek. Így hát el énekeltem nekik. A kedvenc részem az az eleje. A lányok állva tapsoltak.
- Rose! Te valami gyönyörűen énekelsz - áradozott Seri.
- Köszönöm - pirultam bele.
- Na de most mesélsz! - ültettek le. Hárman ültünk a földön, majd elkezdtem mesélni.
- És utána mondta, hogy aludjak nála... Annyira aranyos volt! - ábrándoztam.
- Mázlista vagy ugye tudod? - nevetett Lolo, amit nem teljesen értettem.
- Miért is? Okés hogy a herceg, meg minden, de miért?
- Ellinor tudod mit meg nem adna azért, hogy Nathaniel őszintén beszélgessen vele? - nevetett szőke hajú barátnőm Serena, amire nekem is mosolyra húzódott a szám.
- De van még valami... Emlékszetek a tegnapi ruhámra? - kérdeztem, mire ők bólintottak - Volt mellette egy levél. Várjatok megkeresem! - tápázkodtam fel nagy nehezen a földről. Megkerestem az ágyamra ledobott fehér kis táskámat, ám megtaláltam benne Nathaniel pólóját. A lányok amolyan "istenem de cukik" szemmel néztek rám, de én a pólót félre dobva kivettem a levelet és odaadtam nekik. Gyorsan elolvasták, majd felpattantak.
- Most azonnal elmegyünk Nathanielért, meg Amiráért és irány a levéltár! - húztak ki az ajtón és mentek a fejük után.
- Öhm... Lányok! Nathaniel és Amira szobája arra van - mutattam az ellenkező irányba, mire ők csk nevetve megfordultak.
- Kopogj! - lökött előre Lolo, de akkora balszerencsém volt, hogy Nathe éppen akkor akart kijönni, így szó szerint egymáson feküdtünk.
- Hm... Úgy érzem de ja vum van - nevetett Nathaniel, mire én csak mellkasba vertem. Legurultam róla, majd felsegített - Mi járatban vagytok erre felé? Amúgy heló Lolo, szia Seri! - köszönt nekik.
- Megyünk a levéltárba és gondoltuk van kedved velünk jönni - néztem folyamatosan a földet. Nathaniel kezét állam alá helyezte és felemelte, hogy pont gyönyörű zöld szemeibe nézhessek. Csak egy fél mosolyt ejtett, de már is sokkal bátrabb lettem.
- Persze hogy van kedvem - mosolygott. Amira is szívesen eljött velünk. Ők vezettek minket, hogy merre kell menni. Egy nagyon szűk lépcsős folyosón kellett lemennünk. Falai téglából álltak, majd pár méterrel később egy hatalmas faajtóhoz értünk. Beléptünk. Több ezer levél és könyv volt szerteszét. Rendszerezve voltak így elkezdtük keresni az E- nél. Mindenféle levél volt. Éppen az egyiket olvastam amikor valamiben megbotlottam és leborítottam az egyik kis asztalon álló könyvesstócot. Az egyik könyv pont a fejemre esett. Kezemmel a fájló pontomat kezdtem tapingatni remélve, hogy nem dudorodik fel holnapra. Már arrébb akartam tenni a könyvet,amikor is szemem megakadt a rám eső könyvön. Tisztán látszott, hogy a 129. oldal körül van valami. kinyitottam, és egy fénykép volt benne. A királyi pár és három gyermekük volt a fotón. De nem ez volt a legfurcsább. Meg volt a 128. és a 130. lap is. Viszont hol van a 129.?
- Srácok! Találtam valamit... - mondtam, mire mindenki körém gyűlt - Ennek a könyvnek a 129. lapja ki van tépve, és itt van egy kép a királyi családról - mutattam nekik.
- De miért pont a Szent Osztrik sövénye című könyvben van? - olvasta el a könyv címét Amira.
- Srácok, valaki üzenni akart ezzel. A kép, a könyv, a kitépett oldal... - vetette fel ötletét Lolo.
- Mikor is volt a baleset? - kérdeztem.
- December 9, miért? - kérdezte Nathaniel.
- Azért a 129. oldal van kitépve,mert ez jelzi a balesetet. A kép azt, hogy kik kérnek segítséget, az üzenet pedig nem más, mint az S.O.S - néztem rájuk rémülten.

2.rész-Csillagok között

Lefagytam.Erőt vettem magamon,majd az egyik legédesebb mosolyomat arcomra erőltetve
meghajoltam.
-Elnézést Felség-szólaltam meg illedelmesen.
-Semmi baj-kerülte a szemkontaktust.Vagy fel,vagy le esetleg pedig oldalra nézett.De rám nem.Nem értem mi lehet a baja.Ennyire ronda lennék?
-Honnan jött kedves?-úristen,de megerőltetett kedvesség.Látszik rajta.
-Innen.Udvarhölgy lennék,de feltehetnék egy kérdést önnek?Nem akarok tiszteletlen lenni,csak egy kérdés-pirultam el.Jézusom...Miért pirulok bele abba,ha csak ránézek?Ahogy megszólal rögtön érzem ahogy a pillangók felébrednek a hasamban.Nem lehetek már is szerelmes...Vagy még is?
-Először is.Tegezzen.
-De...-akartam közbe vágni,de ő elcsitított.
-Nincs de...Ez a herceg parancsa-kacsintott-Másodszor pedig nyugodtan kérdezz-mosolygott.Ez amolyan fog kibújós vigyor volt,ugyanis elő villantak fehér,tündöklő fogai.
-Öhm...Tudom illetlen lesz,de előttem miért játssza meg magát?-kérdésemre hirtelen ismét megcsodálhattam két gyönyörű zöld szemét.Arcáról nem tudtam leolvasni mit is érez.Gratulálok Rosenda!Tuti,hogy 10 év börtönbüntetésben részesülsz.Hirtelen megragadta karomat és be húzott egy szobába.Ahogy körbe néztem ez az övé.
-Ennyire rossz színész lennék?-vakarta meg a fejét,gondolom szégyenében.
-Nem csak én vagyok jó ember ismerő...De miért is jöttünk ide?-nevettem kínomban,pedig valójában tényleg érdekelt hogy mit is keresünk itt.
-Kell egy biztos hely,ahol nem figyelik minden lépésem és beszélgetésem-sóhajtott.
-Csak azt ne mondd,hogy meguntad a hercegesdit-mosolyogtam és próbáltam nem elnevetni magam.
-Jaj,ha tudnád mennyire szeretnék csak egyszer kiszabadulni innen...Nézni a csillagokat esténként végre önmagam lenni és nem ez az álca mögé bújni-őszintén mondva kicsit megsajnáltam.
-Miért nem jössz egyszer ki?Hisz megtehetsz bármit amit szeretnél-ültem le közben az ágyára,ugyanis nem valami kellemes magassarkúban állni.Nincs hozzá szokva a lábam.
-Tudod a szüleim rettenetesen szigorúak.Tudom,hogy az én érdekemben tesznek mindent,de valahogy ez már túlzás-már éppen meg akartam szólalni,amikor Loli üzent.
Lolo üzenete:Hol vagy már Rose?Siess mindenki rád vár.
Rose üzenete:Adj fél percet és jövök...
-Történt valami?-hangjában érződött az aggodalom valószínűleg azért mert az arcom 5 másodperc alatt felvette a fehér márvány padló színét.
-Rohannom kell,majd még beszélünk,ha ki nem rugnak-indultam volna el,de ő utánam szólt.
-Várj még a nevedet sem tudom-kiáltott.
-A nevem Rose!-mondtam,azzal futásnak eredve beestem az étkezőbe.Szerencsére még csak a hercegnők és az udvarhölgyek voltak bent.Pirosló arccal foglaltam helyet Seri és Lolo között.
-Hol voltál?-suttogott Seri.
-Majd elmondom-titokzatoskodtam.A következő pillanatban megjelent Mrs.Hostings.Gyilkos tekintetet sugározott mindenki felé,majd mikor az asztal végéhez ért megállt.
-Sziasztok!A mai napon,mint látjátok a királyi családdal fogunk vacsorázni.Mutassátok a legjobb formátokat és ne hozzatok az iskolára szégyent.Mindenki álljon fel,és üdvözöljétek a királyi családot!-ahogy kérte mindenki talpra állt és vártuk,míg bejönnek.Gyorsan le némítottam a telefonom,majd vártam.A következő pillanatban meg is jelent William király és felesége Katherine királyné.Mögöttük pedig három gyermekük.Mia,Nathaniel és Palmira.Elfoglalták helyüket és valahogyan pont úgy volt az ültetés,hogy láthassam Nathanielt.Mrs.Hostings elkezdett beszélni,de én nem tudtam rá figyelni,csak fél füllel ugyanis rezgett a telefonom jelezve,hogy üzenetem jött.Nagyon ledöbbentem,ugyanis Nathaniel írt.
Nathaniel üzenete:Szia.Sajnálom,hogy miattam kerültél majdnem bajba...
Rose üzenete:Ugyan,nincs semmi baj!Hiszen ott van az a majdnem szócska :)
Nathaniel üzenete:Nem akarsz este átjönni beszélgetni? :)
Rose üzenete:De persze :) Hánykor?
Natheniel üzenete:21:00-kor a szobámban.
Rose üzenete:Okés :)
-És most bemutatnám a lányomat Ellinort!-a következő pillanatban egy szőke hajú,-ránézésre flegma stílusú- lány lépett be.-Hát nem gyönyörű...-tetetett meghatódást igazgatónk.Igen.Nagyon gyönyörű.Maga a lány nem lenne csúnya,de ahogy öltözködik.Mellénél akkora kivágás volt,hogy épp eltakarta azt amit kell.Ruhájának alsó rész segge közepéig ért,onnantól egy fölső szinte teljesen átlátszó,földig érő "takaró" volt.Lábán vagy 20 centis magassarkú.Nem...Egyáltalán nem picsás...Na de mindegy is nem az én dolgom.Helyet foglalt Palmira mellett,azaz szinte velem szemben.Majd elkezdtünk enni.Annyi villa,kanál és kés volt hogy alig tudtam kiigazodni.Hol Seriről,hol Loloról lestem.De mindegy is,legalább túl estem rajta.A vacsora végénél megszólalt a király.
-Most van 3 óra szabad foglalkozás.Holnap még nincs iskola,egész napos szabad program lesz,viszont az iskola területét nem lehet elhagyni.Köszönöm-fejezte be nyomatékos beszédét William király.Miután a királyi család elment,mi a lányokkal elindultunk a palotában.Ahogy elhagytuk a többieket,már kezdtek is kérdezősködni.
-Na miért késtél?-érdeklődött Seri.
-Figyelj-kezdett el komolyan beszélni Lolo-Van ásód,vagy nekem kell,hogy hozzak?-még mindig komoly volt,de elkezdett nevetni.
-Te hülye vagy...A herceggel voltam-sütöttem le a szemem.
-Hancúrparti volt?-húzogatta a szemöldökét Seri.Na ezek bolondok az biztos.
-Nem csak beszélgettünk...Elhagytam a cipőmet,ő odaadta,majd behúzott a szobájába-ahogy kimondtam ezt a szót,rögtön meg is gondoltam magam.A két barátnőmből olyan szinten kitört a nevetés,hogy szinte fetrengtek a földön.
-Mondom én,hogy az volt-röhögcsélt Serena.
-Na...Komolyra váltva a szót,össze jöttetek?-kérdezte Lolo.
-Nem.Csak beszélgettünk...-majd mindent elmeséltem nekik.Szerintük Nathe fülig szerelmes belém,és én is ugyanezt érzem iránta.De ez hülyeség...Ugye?Igen az.
-Komolyan át mész hozzá?-érdeklődött Loli.
-Igen...Na de mindegy is váltsunk témát...-próbáltam elterelni erről gondolataikat ami úgy látszik sikerült is.
-Miért van kirakva Rose a palotában?-kérdezte furán Seri.
-Mi?Mit keresnék én itt?
-Chira királynő tizenhat éves korában-olvasta fel Lolita a kép alatt található szöveget.-De hát ugyanúgy néz ki,mint Rose!-akadt ki teljesen.
-Valóban!-helyeselt Serena.
-Lányok ez csak valami véletlen szerű hasonlóság!-próbáltam nyugtatni magam,ugyanis eléggé aggasztott,hogy olyan,mint ha ez a kép rólam készült volna.-Inkább menjünk vissza a szobába,és segítsetek elkészülni az estére!-tereltem a témát.Elindultunk a lakrészünkbe,ahol Lolo a hajamat csinálta,Seri pedig egy lazább szettet állított össze.Közben pedig,mint általában pletykáltunk.
-Nektek mi a kedvenc legendátok a kastélyról?-kérdezte Lolita.
-Gáz lenne ha azt mondanám,hogy én egyet sem ismerek?-pillantottam föl az előttem lezúdúló hajtömegből.
-Nem baj én ismerek egy párat,de a kedvencem az a királyi családról szól...-kezdett bele Serena.
-Elmeséled?-érdeklődtünk barna hajú barátnőmmel.
-Ha nem kértetek volna meg,akkor is elmondtam volna,de persze...Körülbelül 11 éve,amikor Angliában két királyi család is uralkodott.Az egyik család volt William király,Katherine királynő és az akkori két gyermekük,és a másik volt Endruw király,Chira királynő és három gyermekük.Mindkét család békésen uralkodott Anglia felett,amikor is egy esős őszi délutánon Endruw király és családja útnak indultak Franciaországba,megnézni egy Marseille melletti kis várost,Montepierrét.Az oda vezető úton,már majdnem ott voltak,amikor is egy motor előröl beléjük ment.A három gyermekük nem sérült meg,viszont a király és a királyné azonnal meghalt.A legidősebb gyermekük kimentette kisebb testvéreit,akik szintén eltűntek azon az estén.Mire legnagyobb gyerekük vissza ért,a kocsi és a holtestek is eltűntek.Azt terjesztik,hogy valószínűleg a királynő testvére Esmeralda tervelte ki az egészet,csak hogy megszerezhesse magának a trónt-fejezte be mondanivalóját Serena.
-Azta...Hát,ezt nem gondoltam volna.Neked melyik a kedvenc...-kezdtem el de Lolo közbe vágott.
-Basszus!-kiáltott föl Lolo.
-Mi az?-néztünk rá egyszerre Serivel.
-Elfogyott a hullám csatunk...Eljöttök velem kérni?-nézett ránk azzal a "boci szemet mutatok,mert nagyon nem szeretnék egyedül menni" szemmel.
-Oké-forgatta meg Seri a pupilláit.Elindultunk a mellettünk lévő szobába,ahol szintén három lány lakott.Katie,Rebecca és Lucy. Becsórtunk kb. húsz darab csatot,majd vissza mentünk saját lakrészünkbe.Nem egyszerű látvány fogadott.Egy gyönyörű szép ruha fogadott a szobában.A szoknya része két részből állt, egy bársonyos anyagú alsószoknya és egy hófehér hálós szerű sötétkék csipke mintájú felsőszoknya tündökölt az ágyamon.Közelebb mentem,hogy onnan is megcsodálhassam.Két barátnőm is döbbenten álltak mögöttem.
-Szerintem meg van a ruhám...-mosolyogtam.
-Igen az biztos,de viszont,ha most nem ülsz le a seggedre,nem lesz kész a hajad!-idegeskedett Lolita.
-Oké,igenis Főnök asszony-hajoltam meg előtte nevetve.Leültem majd vártam,míg kész lesz a végeredmény.Bele néztem a tükörbe,és egy olyan gyönyörű frizurát láttam,mint még soha. Hajam egy része kiengedve omlott a vállaimra másik pedig a tarkómtól kezdve egy hajpánt szerű fonással lett végigfonva a másik oldalig.
-Azta, te tudsz ám valamit!-dícsértem meg Lolot.Felvettem a ruhámat az ágyról.ami alatt egy levelet találtam nekem címezve.Mindegy is,ráér holnap!Eltettem a kis táskámba,majd felhúzva a ruhát álltam eléjük.
-Csajszi!Te valami tündérien nézel ki!-ámuldozott Serena.
-Édes!Ha eddig nem fektetett le,akkor most tuti,hogy elveszi a szüzességed!-veregette meg a vállam Lolita.
-Oké...Tartsátok meg inkább magatokban a piszkos gondolataitokat,mert nekem most mennem kell.Fedezzetek könyörgöm,ha valaki bejönne!-kérleltem szinte könyörögve őket.
-Oké,minden rendben lesz,bízhatsz bennünk-vágták rá a lányok.Megöleltem őket,majd útnak indultam Nathaniel szobája felé.Nem volt valami túl sok ember,se őr,így simán át tudtam osonni hozzá.Bekopogtam, majd pár perc múlva egy kéz ragadta meg karomat. Unom már, hogy mindig ezt játsza! Nathaniel egy csodaszép vörös rózsa csokorral várt. Őszintén nagyon jól esett tőle az ajándék.
-Gyönyörű vagy!-mondta elmosolyodva.
-Köszönöm felség-nevettem-Van egy meglepetésem!-kacsintottam.
-Van annál is nagyobb meglepetés, hogy veled lehetek?-pirult el Nathe.
-Jaj, Te ne bókolgassál hanem gyere!-kacagtam, majd kihúztam a szobából (ahogy ő szokta).
-Hova viszel, tudod, hogy nem mehetek ki a kastélyból!-mondta.Meg fogtam karját,majd vezetve az utat,minden őrt kikerültem.Nathe csak úgy loholt utánam.Kiérve,befogtam a szemét,majd elkezdtem vezetni a kastély Rózsa Kertje felé. Levettem kezem mágikus zöld szemeiről és megmutattam neki a csillagokban tündöklő eget.
-Hűha...Mit mondjak?-motyogta-Ez csodálatos, köszönöm szépen Rose!-Leültem a fűbe és hanyatt dőltem, majd ő is mellém feküdt. Mindketten az Eget néztük, egy fényes csillagon ragadt meg a tekintetünk.
-Ez a csillag olyan szép mint te!-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Nathaniel...
-Rose...-Ragadt meg a tekintetünk, majd a szívem egyre hevesebben dobogott. Nathaniel egy kisebb mocorgás után közelebb bújt hozzám majd a keze elérte a kezemet, jól megszorította mint ha nem akarná elengedni többé, de nem így történt a keze egyre feljebb ment, miután végig simogatta a karom teljesen kirázott a hideg. Csak arra tudtam gondolni amit Lolita említett a szobában. Valójában egy kissé féltem de a szívem mégis mást akart. Nathaniel keze egyre feljebb, a teste egyre közelebb ért hozzám, de abban a pillanatban az udvar kerti locsolója öntözésbe indult.Hirtelen mind a ketten felugrottunk és, hogy ne legyen annyira kínos a pillanat elkezdtük kergetni egymást.Táncoltunk,nevettünk.Volt, hogy kijött egy-egy őr,de szerencsére sikeresen elbújtunk előlük.Nagyon jó este volt.Három óra körül,már eléggé vizesek lettünk ezért Nathe felajánlotta, hogy nála megszárítkozzunk, el is indultunk a szobája felé amikor hirtelen megfogta a kezem és közel húzott magához.
-Fázol?-kérdezte
-Hát...Nem vészes!-válaszoltam remegő ajkakkal.
-Akkor irány, ne, hogy megfagyj!-rántotta meg ismét a kezem. Nathaniel szobájában szerencsére kellemes idő volt ezért ott már nem fáztam annyira.
-Vedd le a ruháid, hogy holnapra megszáradjon, adok kölcsön.
-Nem mert akkor, hogy viszem haza a vizes cuccaim?-érdeklődtem
-Sehogy!-felelte-Aludj itt nálam!-kérlelt
-Dehogy is, egy ilyen lány mint én, hogy lehet olyan fiúval mint te?-sütöttem le a szemem
-Ugyan Rose!-emelte fel az állam, majd megsimogatott-Mondtam, adok kölcsön ruhát.-Még meg sem várta válaszomat már adta is a polóját.
-Tessék!-adta a kezembe.
-Köszönöm.-mondtam ismét elpirulva. A lélekzetem megakadt, a szívem hevesen dobogott ugyanis Nathaniel keze a ruhám cipzárjához ért, majd egyre lejebb húzta. A ruha hirtelen lehullott rólam és csak Nathe hideg kezét éreztem ahogy a hátamhoz ér.
-Fordulj meg!-szólt remegő hangon. Megfordultam és a szemébe néztem, abba a szép zöld szempárba. Elég kinosan éreztem magam Nathe elött fehérneműben, de nem tudtam semmit csinalni. Nathaniel kigombolta az ingét és a földre dobta majd közelebb jött hozzám, megmarkolta a kezem és az ágyába lökött. A szekrény mellett heverő pólót a hasamra dobta, majd fölém ereszkedett és egy csókot nyomott a homlokomra.
-Jó éjt Csillagom, aludjunk későre jár már!-mondta erősen a szemembe nézve
-Jó éjt Nathe!-azzal felhúzva a pólóját befeküdtem mellé.Szorosan magához húzott,majd Nathaniel illatát mélyen belélegezve elnyomott az álom.
*Álom*
Hol vagyok?Nem tudom.Hasonlít a palota bál termére,csak nem annyira modern,mint most.Hogy kerülök a palotába?Mégis mit keresek én itt?Egy bál van...Körül nézek a teremben.Mindenhol lufik és "Happy Birthday" feliratú dekorációk helyezkedtek el.A legnagyobb asztalon egy három emeletes tizenhatos gyertyával díszelgő torta állt.Valószínűleg valakinek szülinapja van.Gondolataimból kizökkentenek ugyanis megszólalnak a trombiták,majd a lépcsőn megjelenik egy lány,kinek arcát nem láttam,ugyanis nekem pont oldalra állt.Végig néztem rajta.Gesztenye barna haja fel volt kontyolva,abba pedig egy tiara díszelgett.Ruhája pedig ugyanúgy nézett ki,mint amit én találtam a szobámban.Ez hogy lehet?De várjunk csak...Megfordul a lány...
*Vége*
-Ne!-kiáltottam fel.A nap sugarai épp hogy beszűrődött az ablakon.Először furcsa volt a terep,de aztán megéreztem derekam körül két erős kezet.Úgy tartott,mint hogy ha félne, hogy elvennének tőle.Nagyon édesen aludt.Elkezdtem simogatni az arcát,amire pár percen belül,egy ásítás kiséretében fel is kelt.
-Jó reggelt Csillagom!

1.rész-Hamupipőke lennék?

A nevem Rosenda Wolsey.Mondhatnám,hogy átlagos 21.századi lány vagyok,de nem tehetem.Hiszen
akkor hazudnák.Nincsen nagy Iphonom,sőt még telefonom sincsen.Egy nagyon kis lakásban élünk hárman,-anyukám,a húgom és én-közel London belvárosához.Vagyis inkább a nevelőanyukám,mivel amikor én 5 voltam,Lore meg 1,akkor valaki ott hagyott minket a mostanra,már édesanyámnak nevezhető ajtaja előtt.Azóta sok év telt el.Én tizenhat éves korom ellenére,már dolgozok.A házunk mellett van egy kis kávézó,amelyben pincérnő vagyok.Én tartom el a családot.Anyukám beteg,valószinüleg kezdetlegesen rákos.Azért is dolgozok,hogy kifizethessük a kezelését.A mai napom is teljesen úgy telt mint a többi.Elmentem dolgozni reggel,majd délután négy körül,már haza is mentem.Otthon a húgom a szokásosnál is jobban be volt zsongva.
-Szia Rose!-kiáltozott,miközben megölelt.Őszintén imádom a húgomat,annak ellenére,hogy néha iszonyatosan idegesítő és őrült.
-Hello!Mi ez a nagy öröm?-kérdeztem miközben megpillantottam anyukámat.-Szia Anya!Hogy vagy?-adtam puszit az arcára.
-Jól vagyok kislányom.
-Rose!Rose!Rose!Gyere nézzük meg a hercegnő kiválasztást!-hurcibált el a húgom.Amit meg meg akar nézni az az,hogy minden évben indul egy újabb tanfolyam,melyben hercegnők,hercegek és udvarhölgyek tanulnak.Minden évben kiválasztanak egy sima,városi embert-aki természetesen nevezett erre az egészre-aki bekerülhet udvarhölgyként ebbe a Hercegnő Képzőbe.A húgom minden évben nézte ezt,és mindig azt mondogatta,hogy oda való vagyok.Én?Minden nap egy újabb kávé folttal jövök haza,Kettő darab ruhám van.Még hogy én udvarhölgynek?Nevetséges.
-Jól van-adtam be a derekam.Leültünk a kis tévénk elé és hallgattuk.
-Üdvözlöm Önöket kedves nézők!A mai napon maguk is megcsodálhatják,hogy ki lesz az az egy,ismétlem egy személy,aki betekintést nyerhet a Herceg-és Hercegnő Képzőbe.Aki pedig kihúzza ezt a bizonyos nevet most nem, Esmeralda Hostings az épület igazgatója,hanem Nathaniel Holloway Anglia leendő trónörököse lesz!-ahogy ez elhangzott a húgom sikítozni kezdett.Teljesen bele van zúgva,pedig véleményem szerint ő is olyan,mint a többi király.Nagyképű,azt hiszi minden az övé-ami részben igaz is- és rettenetesen beképzelt.Na igen véleményem szerint Ő,Nathaniel Holloway.Nem az akinek a húgom állítja be,Ő úgy gondolja,hogy nagylelkű,tökéletes és nagyon helyes.Na nem!Tuti,hogy mi nem vagyunk rokonok.
-Miért izgulsz ennyire?-érdeklődtem,hiszen nem is indulunk,vagyis indulok rajta.
-Titok-titokzatoskodott.Édes istenem!Megint mibe keveredett ez a lány...
-Na mondjad már...-kezdtem el a mondatot,de nem tudtam befejezni.
-Css!-csitított el.
-Nos akkor pörgessük meg a lányok nevét rejtő gömböt-azzal az egyik lány oda lépett és kétszer megpörgette.-Herceg,maga következik!-a királyfi oda lépett,majd belenyúlt a nagy kör alakú ládába,majd kiválasztott egy papír csíkot.
-Aki pedig a kiválasztásra került,az nem más,mint...Rosenda Wolsey-nyögte végül ki.Nekem teljesen lefagyott az arcom,anya és a húgom pedig ugrálva öröültek.Hisz' ha leteszem a vizsgát,elég sok pénzt kapunk.
-Nos Rosenda,hamarosan önért küldjük a limuzint-fejezte be mondandóját Sasha Morgen riporter.
-Lorean Amanda Wolsey!Mi a francot csináltál?Hiszen én biztos,hogy nem jelentkeztem!-próbáltam nem idegesnek tűnni,de aligha ment.
-Én meg anya neveztünk be a nevedben-mutogatott a még teljesen extázisban lévő húgom.
-Hihetetlen,hogy egyszer neveztetek és engem választottak ki-álltam fel.
-Öhm...Rose!Vagy ötvenszer szavaztunk rád-világosított fel édesanyám.Hát ez kész röhej!
-Elmegyek-mondtam ki egy szuszra.Két szempár,hirtelen nézett fel rám.
-Tényleg?-hitetlenkedett Lore.
-Igen.De!-emeltem fel a mutató ujjam-Csak anyáért teszem!-mindkettő arcára hirtelen egy fülig érő mosoly támadt.
-Viszont...-nézegetett nagyon a testvérem.
-Van valami probléma?-vontam fel a szemöldököm.
-Így nem mehetsz...Gyere velem!-húzott magával.
-Lore...Hiszen csak egy ruhám van...
-Amit most fel is fogsz húzni!-mosolygott.Bementünk a szobánkba,majd elővettem azt az egy ruhát amit eddig még sohasem húztam fel.Nem éreztem azt,hogy itt az alkalma.De talán most van itt.Nem volt valami csicsás ruha,de nekem ez kellő pompa volt.Egy egyszerű egybe ruha.A szoknya része sima virágos,a felsője pedig fehér spagetti pántos pár virág pedig a szoknyából átfut rajta.Felhúztam,majd hagytam,hogy barna hullámos hajam vállamra omoljon.Felhúztam egy egyszerű topánkát,majd úgy éreztem készen is vagyok.Cuccot amúgy sem lehet vinni,hiszen ott kapunk meg mindent,de amúgy sem lett volna mit.A következő pillanatban megszólalt a csöngőnk.Kinyitottam az ajtót,majd magam előtt találtam egy sofőrt,és egy testőrt.Könnyes búcsút vettem édesanyámtól és a húgomtól.Elvezettek a limuzinig,majd beszállva el is indultuk a palota felé.Soha nem gondoltam volna,hogy egyszer oda is eljutok.Nem tellett bele tíz perc,már ott is álltam a hatalmas kapu előtt,mely túl oldalán ott volt a vár.
-Hölgyem-nyitotta ki előttem az ajtót a sofőr.Mikor meg pillantottam a palotát,teljesen el voltam képedve.Ez szebb,mint amit valaha is elképzeltem.Az udvaron hercegek,hercegnők és udvarhölgyek sétáltak,beszélgettek vagy másképp foglalták el magukat.Addig nézelődtem,ameddig bele nem botlottam egy szőke hajú lányba.
-Szia!Elnézést nem tudod,hogy hova kell menni az újaknak?-kérdeztem félénken.
-Szia.De,gyere velem!-nyújtotta kezét,jelezve,hogy kövessem.-Amúgy a nevem Amira Holloway-ahogy ki mondta ezt,azt hittem hogy helyben össze esek.Én most éppen az egyik legfőbb uralkodóval beszéltem.Egy,letegeztem.Kettő,még meg sem hajoltam.
-Öhm...Elnézést felség-kezdtem el de ő közbe vágott.
-Ne hogy megpróbálj meghajolni!-nevetett.
-Ahogy akarod...vagyis akarja-dadogtam össze vissza.
-Tegezz!Amúgy meg tudom mi a neved Rose,ha nevezhetlek így-mosolygott.
-Honnan tudod?De amúgy persze,ez a becenevem-pirultam el,hiszen még is csak a hercegnő tudja a neved!
-Itt mindenki tudja,hogy hogyan hívnak.Te vagy a kiválasztott-nevetett.Na de jó.Én eddig csak egy lány akartam lenni akit senki sem ismer,és senki sem tudja,hogy hogyan hívják.Csak úgy létezni akartam.De ahogy látom ez nem lesz könnyű...Ez az egész nagyon komplikált és nehéz lesz.-Történt valami?Rosszat mondtam?-ijedt meg.
-Nem dehogy is.Csak tudod nem akartam itt "híres lenni".Csak úgy létezni akartam-próbáltam mosolyogni.
-Hidd el,menni fog!Fogadok,hogy te leszel a legjobb udvarhölgy akit valaha is ismertem-édes istenem!Most komolyan a hercegnő bíztatott?Ő  vigasztalt meg?Csípjetek meg.
-Hihetetlen,hogy te egy ilyen fajtával,mint én állsz meg beszélgetni-nevettem kínosan.
-Tudod,eddig nem volt barátnőm.Mármint igazi...És jó lenne egyet szerezni-célozgatott.Na jó én tuti,hogy álmodok.
-Tudod én sem ismerek senkit.Lehetnénk barátnők?-kérdeztem de aztán rögtön meg is bántam.Na jó én rettenetesen hülye vagyok.
-Annyira örülök-mosolygott miközben megölelt.-Itt is vagyunk.Bekísérjelek?-kérdezte.
-Igen,kérlek-néztem rá azzal a "mindjárt össze esek annyira izgulok segíts rajtam" tekintettel.Bekopogtunk,majd pár perc múlva ki is szólt egy kedvesnek tűnő női hang.Nos amikor beléptem akkor teljesen nem erre számítottam.Bent a kedvesnek tűnő hangú nő,roppant nem úgy nézett ki mint aki rögtön segít is nekünk.
-Jó napot!-köszöntem.
-Elég a dumából,felség nem kell fáradoznia innentől elintézem-mondta.
-Köszönöm Esmeralda,de ő a barátnőm és nem fogom cserdben hagyni-állt ki értem Mia.
-Renben,akkor foglaljanak helyet.Nos...-kezdett bele mondandójába.Már mindent elmondott,csak ki kellett osztania a cuccaimat.-Ez a telefonja,amit minden itt tanuló meg kap.A ruháit megtalálja a szekrényében.A szobatársai nem mások mint, Alyssia Bellefleur a Francia hercegnő és Lotta Mahone a Finn hercegnő.Ja!És a 103-as szoba.Holnap reggel 10-kor találkozunk az évnyitón.Magának hercegnő az anyja üzeni,hogy fáradjon vissza a lakhelyére.Viszontlátásra!-elhagytuk a szobát,elköszöntünk egymástól,majd én balra Mia pedig jobbra ment.Lassan meg is találtam a 103-as szobát,addig csodáltam ez új készüléket a kezemben.El sem hiszem,hogy nekem is lehet egy Iphone 6s-em.Soha nem gondoltam volna.Pár app volt rajta.Egy kettő az akadémiához tartozott,de rajta volt a Facebook,Instagram..stb is.Miután megtaláltam a szobát,illedelmesen bekopogtam,majd vártam míg kinyitják.Pár perc múlva egy barna hajú lány termett a szemem elé.
-Szia!A nevem Lotta Mahone.Te pedig biztos Rosenda Wolsey vagy-mosolygott.
-Szia!Mia tényleg nem viccelt itt tényleg mindenki ismeri a nevem-nevettem.
-Gyere beljebb!-bementünk és azonnal ledöbbentem.Nem valami nagy puccos szobának nézett ki.Három felé volt "osztva".Az egyik része kékben pompázott.A falak világos és sötétkék színben díszelgett.A falon stílusosan el rendezve voltak képek,és festmények.Az ágya mellett volt a szekrény mellette pedig egy festő álvány.Valószínüleg ő egy művész lélek.A ruhája most nem egyenruha volt,hanem egy világoskék egybe ruhát húzott fel.A haja simán ki volt engedve,fején pedig egy kék színű virágokból álló hajpánt díszelgett.A másik lány "szobája" lilában pompázott.Világos és sötétlila színű falai megnyugtató hatást keltettek.A falán neki ruhákról képek és rajzok voltak dízájnosan elrendezve.A szekrénye mellett egy próba baba állt,rajta pedig egy elkezdett ruha.Rajta pedig egy gyönyörű lila színű dressz volt.Ezenkívül a szoba másik felén egy-egy íróasztal is rendelkezésünkre állt,plusz még egy-egy laptop mindenkinek.De persze a TV sem maradhatott el.Az én lakrészem pedig sötét-és világosbarna színben állt.A falak ugyan ebben a színben pompáskodtak.Az én szekrényem mellet különböző hangszerek voltak.Ezek honnan tudták,hogy a zene a mindenem?A szobám falain egy-egy kép szerepelt.Nagyon jól nézett ki az egész.
-Hello,a nevem Alyssia Bellefleur,Francia hercegnő-nyújtotta ki kezét üdvözlés képpen.
-Rosenda Wolsey,de mindenkinek csak Rose vagy Rosy.Ahogy tetszik-nevettem.
-Nos Rose,hogy tetszik a szoba?-érdeklődött Lotta.
-Gyönyörű-áradoztam.
-De most készülj el,mivel mennünk kell vacsorázni a királyi családdal.Gyere segítek!-húzott magával Seri.Loli a hajamat és a sminkemet csinálta.Sminkem egyszerű volt.A hajam kiengedve volt,úgy mint nekik és egy világosbarna színű virágos hajpánt volt a fejemen.Talán mostantól ez lesz a közös díszítő elemünk.Seri addig választott nekem egy gyönyörű,barna színű egybe ruhát.Ez a ruha szerintem többe került,mint a házunk!Na jó.Tuti,hogy ez egy valóság show!
-Rose!-csettingetett Lotta az orrom előtt.-Hahó!Roset hívja a Föld nevezetű bolygó!Tudod ahol mi is élünk...-húzta el a szavakat úgy,mintha hülye lennék.
-Itt vagyok!Mehetünk!-tereltem ki a szobából mindenkit.Elindultunk a hatalmas folyosón egyenesen az étkező felé.Amilyen balszerencsés is vagyok elhagytam a cipőmet.
-Pillanat és jövök,menjetek!-kiáltottam előre.Mikor lehajoltam a cipőmért még egy kezet találtam magam előtt.Na most jönne az a mesében,hogy rám adja a cipőt,és boldogan élünk amíg meg nem halunk,de nem.Csak felvette és a kezembe adta.Hirtelen,két gyönyörű szép zöld szemmel találtam szembe magam.Gazdája pedig nem más volt,mint maga Nathaniel Holloway...